Már 4. hete lakunk itt, ami így visszanézve csak úgy elröppent az életünkből, de mégis elég volt arra, hogy megszilárdítsa a véleményem.

Mindig is kertes házbban laktam, hivatalosan 4 éve lakom Budapesten. A családom nem érti hogy költözhettem be a "büdös városba". Nem tudom. Mindig is oda vágytam, mindig is kényelmetlen volt a közlekedés, sosem nyírtam füvet és nem kertészkedtem.

Többen néztek hülyének, mikor kitaláltuk, hogy bizony mi nem költözünk kertes házba egy gyerekkel, hanem felújítjuk a belvárosi lakásunkat. Nekünk az kell.

Úgy alakult, hogy 6 hétre kertesházba költöztünk, míg zajlanak a munkálatok. Bátran állíthatom, hogy ez egy tündéri házikó, nagy terasszal, jó környéken, kisgyermekes tehát nem zajos szomszédokkal. Minden szép, madarak csiripelnek reggel, látjuk este a csillagokat és a hold mozgását az égen. Ezek mellett lehet grillezni a barátainkkal és sok finom vörösbort inni míg a gyerekek szaladgálnak a kertben. Sokan megkérdezhetnék, hogy mi kell még, és mondhatják azt is, hogy majd nem akarunk visszaköltözni a városba. Mondják is.

Csakhogy mi nem mondjuk. A 2. hét után már haza akartam menni, a kertben csak ténfergek, ahogy a gyerek is. Nagy itt a csend, sok idő van a befelé fordulásra. Nincs elég inger, folyton fúj a szél, amit Pesten a házak közt nem érzek. Védtelennek érzem magam egy ekkora placcon, ahol nem vesznek körbe magas házak és nem hallom a fölöttem lakó ajtócsapódását mikor hazajön. Nincs kihez szólni egész nap, a boltot csak autóval tudom megközelíteni és félelmetesen sok időm megy el a semmittevéssel.

Igen, Budapest zsúfolt, zajos, büdös a levegője, de nekem az kell.

Az kell, hogy lüktessen körülöttem a város, hogy át kelljen futnom a zebrán, mert mindjárt piros. Az kell, hogy halljam a rendőrautót szirénázni és egyszerre kapjuk fel a fejünket a fiammal, hogy ninós autó. Az kell, hogy a város zaja és tempója elnyomja a saját hangjaimat és lassúságomat. Itt, ahol nagyobb a csend és kevesebb az inger, jóval többet nézek befelé mint kifelé, pedig nem vagyok ilyen egyébként. Magam helyett inkább az embereket figyelném, és elkapnék egy-egy mondtafoszlányt míg leérek a boltba és találgatnám, hogy a szembejövő férfi miért ilyen borús ma.

Én ilyen vagyok. Nem kertes házas típus és soha nem is voltam. Szeretem Budapestet a hibáival együtt, még akkor is ha anyázok épp a dugóban. Talán még nem vagyok megérve a kertes házra. Talán túl kényelmes is vagyok hozzá. Talán majd egyszer...