Szavazz rám!

 2010.03.16. 12:44

Határtalannak tartom az emberi butaságot. Nyugdíjasokat, fiatalokat, gazdagokat és szegényeket vezet meg az összes párt választasok idején.

Kiállnak március 15-én a rendezvényeikre és olyan dolgokat mondanak amiket nem hihet el akinek cseppnyi esze van.

Komolyan van ember aki azt hiszi, hogy jön a Kánaán ha a fidesz győz? Elhiszitek, hogy ők nem korruptak, nem lopnak, nem hazudnak? Dehogyisnem. Mindenki ezt teszi és tenné is a helyükben.

Aztán itt van a jobbik. Soha életemben nem találkoztam még olyan emberrel aki el tudta volna mondani a programjuk lénygét vagy csak ész érvekkel kifejteni, hogy miért fog rájuk szavazni. Kicsit nagy lett a mellényük, de nem teljesen értem mire. Személy szerint úgy hiszem, hogy sokan csak azért szavaznak rájuk, hogy ne az mszp-re vagy fidesz-re kelljen. Ők inkább maradjanok otthon.

A válság miatt sokan elvesztették az állásukat, lakásukat, családok mentek szét, és ezen az égvilágon már semmi nem változtathat. Jönnek a szavazz rám dumák, de mégis miért szavaznék én bárkire is? Egyik sem jobb a másiknál.

Több emberrel volt vitám amiatt, hogy én bizony nem szavazok és ezzel szavazok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs véleményem, épp ellenkezőleg. az a véleményem, hogy nekem egyik sem kell, hogy én nem látok lehetőséget egyikben sem, így átadom a fülkében a helyem nálam nyilván sokkal okosabb embereknek, akiket már megfelelően behülyítettek.

A bejegyzés trackback címe:

https://kacsacska.blog.hu/api/trackback/id/tr461843785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása